Így tegyél tönkre egy országot – a németeknek annyi

A német Junge Freiheit (a Weltre hivatkozva) közöl egy cikket, amelyből világosan kitűnik, mekkora a szakadék a migránsok munkaerőként való definiálását illetően a politikusok, a gazdasági szereplők, és a tényeket száraz valójukban szemlélő tudósok között. Utóbbiak figyelmeztetnek, míg előbbiek teli torokból harsogják a propagandát.

Pedig tisztán és világosan látszik, hogy az újonnan beáramlott arabokat és afrikaiakat szinte lehetetlen lesz integrálni a német munkaerőpiacra. Ráadásul a migráció a képzési rendszer romlásához is vezetni fog.

Erre az eredményre jutott a kölni Német Gazdaság Intézete (Institut der deutschen Wirtschaft – IW). Kutatásuk szerint a “menekültek” 9%-a soha nem járt iskolába. Közülük minden negyedik – ha járt is oktatási intézménybe – nem rendelkezik semmilyen végzettséggel. Az ő integrálásukkal a társadalom alacsonyan képzett rétege duzzadna.”

A teljesítménycsökkenést arra az esetre prognosztizálja az IW, ha “a menekültek egy jelentős része Németországban állást szerez, és a képzésen csak átcsúszik.” Ezt nyilván nem kell hosszasan magyarázni, hiszen nálunk is megfigyelhető: az intézmény csak szabadulni akar sokszor a tanulni nem hajlandó, társadalmi szabályokat nem tisztelő renitensektől, és inkább átengedik őket a tanárok a vizsgákon, csak menjenek már! Látva a németországi migráns fiatalok integrációs és tanulási hajlandóságát, kijelenthető, hogy ezek az egyének is a magyarországi cigánygyerekek sorsára fognak jutni, ráadásul még a befogadó ország nyelvét sem hajlandók megtanulni. Talán ha a szociális juttatások által nem lenne olyan csábító Németország, és a megélhetésért dolgozni lennének kénytelenek, más lehetne a helyzet. De egyelőre erről szó sincs.

A jelenleg Németországban élő 25-34 évesek közül több, mint minden nyolcadikról mondható el, hogy a szakképesítést más országban szerezte – mondta az IW szakképzéssel foglalkozó közgazdásza, Wido Geis. A származási országok között hatalmas különbség van, ami az iskolai követelményt illeti. Az afgánoknak mindössze 17%-a, az irakiaknak 19%-a, a szíreknek pedig 40%-a rendelkezik a német középszinthez hasonlítható, vagy afölötti iskolai végzettséggel.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy múlt évi tanulmányában a német gazdasági növekedés ütemének emelkedését jósolta idénre, a migrációra hivatkozva. De ez csak akkor érvényesülhetne, ha a bevándorlókat sikeresen lehetne a munkaerőpiacon integrálni. Sigmar Gabriel egykori gazdasági miniszter (SPD) is pozitívnak ítélte a bevándorlást. “Csak sikerüljön a hozzánk érkezőket gyorsan (tovább) képezni, és bevezetni őket a munka világába! Ezzel megoldhatjuk az egyik legnagyobb problémánkat.” – Jelentette ki, utalva Németország évek óta tartó munkaerőhiányára, illetve elöregedő társadalmára.

Alsó-Szászország gazdasági minisztere Olaf Lies (SPD) szerint “tekintettel arra, hogy a bevándorlók átlagéletkora meglehetősen alacsony, nagy lehetőség rejlik bennük a munkaerőpiacon. Ezzel élhet a gyárakon túl valamennyi ágazat. A sikert az oktatásba és képzésbe történő befektetéssel biztosíthatjuk.”

A Zöldek vezetője, Simone Peter egy lépéssel még előrébb jár, és hangsúlyozza a még szélesebb körű bevándorlás lehetőségének fontosságát.

“Németországnak szakemberekre van szüksége, akik migrációs folyosókon keresztül találhatják meg hozzánk az utat.”

A Daimler igazgatótanácsának elnöke, Dieter Zetsche a bevándorlást a következő német gazdasági csoda zálogaként látja. Képes ezeket a migránsokat az ötvenes és hatvanas évek vendégmunkásaihoz hasonlítani.

Ezeket a nyilatkozatokat és a kutatási eredményeket összevetve nehezen hihető a józan gondolkodású, európai polgár számára, hogy Németország gazdaságát, és magát az országot nem szándékosan akarják tönkre tenni a politikai és gazdasági elit prominensei.

Forrás: jungefreiheit.de
Erika Schneider-amieuropank.com

Facebook Comments

You may also like

Tilos lesz felvonulni a Székely Szabadság napján

Előbb az egyik kormánypárti román képviselő börtönnel fenyegette