Bekeményít a svéd rendőrség a bevándorlókkal szemben

A svéd rendőrség keményebben lép fel az utóbbi időben az országban tartózkodó illegális bevándorlók ellen, miután egy elutasított menedékkérő áprilisban teherautóval hajtott emberek közé Stockholmban – derült ki csütörtöki médiajelentésekből.

A hatóságok több munkahelyen ütöttek rajta az elmúlt hónapokban, hogy ellenőrizzék, az ott dolgozók jogszerűen tartózkodnak-e az országban. A rendőrség májusban egy stockholmi építkezésen hajtotta végre az eddigi legnagyobb razziát. Kilenc embert vettek őrizetbe, negyvenen viszont akciófilmekbe illő jelenetben az állványokon és a háztetőkön keresztül elmenekültek.

Nem látjuk a végét a munkának”

– mondta a rajtaütést levezénylő Jerk Wiberg. Wiberg egy határvédelemmel megbízott fővárosi rendőri egység vezetője, 22 éve dolgozik a szakmában, és több ezer illegális bevándorlót kapott már el. A rendőrség azután keményített be, hogy Rakhmat Akilov üzbég építőmunkás öt embert halálra gázolt Stockholmban áprilisban. Akilovot ki kellett volna toloncolni, de elrejtőzött a hatóságok elől. A svéd bevándorlási hivatal szerint évente 10 ezer elutasított menedékkérő dönt úgy, hogy inkább bujkál a hatóságok elől, de nem hagyja el az országot. Becslések szerint mintegy 50 ezren dolgoznak így feketén hotelekben, szállítmányozásban, építkezéseken és éttermekben. A rendőrség 1100 váratlan munkahelyi ellenőrzést hajtott végre 2016-ban, csaknem háromszor annyit, mint 2015-ben. Ezek során 232 olyan embert állítottak elő, akik törvényellenesen tartózkodtak az országban.

Pestisracok.hu

Facebook Comments

You may also like

Macronék még több bevándorlónak adnak helyet Franciaországban

A francia kormány 12 ezer új befogadóhelyet hoz